Párizsi Szerelem

A történet akkor játszódott, amikor az emberek még hittek a szerelemben. Amikor a férfiak tudtak még udvarolni és a nők hagyták, hogy udvaroljanak nekik.

A hó egyre csak hullott. A nő késésben volt. Sietnie kellett, hogy elérje a vonatot. Párizsba készült a nagynénje nyolcvanadik születésnapjára, akivel már évek óta nem találkozott, éppen ezért nagyon izgatott volt. Gyorsan megfésülködött, csizmát húzott és indult is, hogy leintsen egy taxit. Húsz perc múlva már a vonaton ült. Az ablakon kinézve megpillantotta a vonat felé futó férfit, aki magas volt, sportos, fekete haján hópelyhek csillogtak. Mintha ismerné valahonnan. De mivel soha nem viselkedett kihívóan, ezért amikor találkozott a tekintetük, szégyenlősen elfordult. A férfinak ettől még jobban megtetszett az egyébként nem feltűnően szép nő, akiben volt valami vonzó, de még ő maga sem tudta, mi az. Olyan érzése volt, mintha valahol már látta volna vagy talán ismerné is.

A vonaton egymással szemben ültek a hosszú út alatt. Mindketten érezték a kölcsönös vonzalmat, de nem beszélgettek, csak időnként udvariasan egymásra mosolyogtak. Miután órákkal később megérkeztek Párizsba, elköszöntek egymástól, a vonat pedig tovább indult. Nem tudták, találkoznak-e még valaha.

Napok teltek el azóta, hogy a nő Párizsba indult, de a férfi arcát és ahogy ránézett, nem tudta elfelejteni. És így volt ezzel a férfi is. Mindenhol a nőt kereste, mindenben őt látta. Aztán egy nap, amikor nem is számítottak rá, a Louvre bejáratánál újra találkoztak. És akkor jöttek rá mindketten, hogy valójában ki is a másik.

Fiatalkori szerelem volt az övék, egy beteljesületlen, tiltott szerelem. Azóta nagyon sok év telt el. Elindultak hát egymás ölelő karjai felé és egy hosszú, szenvedélyes csókkal köszöntötték újra a másikat. Azóta is boldogan élnek, a Szajna parti kis lakásukban.