Róza és a Tavasztündér 

Tél volt még. Hideg, és sok hó hullott. A gyerekek még szánkóztak. Karácsony már rég' elmúlt, mindenki a tavaszt várta, de csak nem akart eljönni. Reggelenként sokáig tartott felöltözni, senki nem szerette már a kabátot és a csizmát.

Így volt vele Róza is. Amikor egy reggel felöltözött és elindult az iskolába, vágyakozva nézett az ég felé és ezt mondta:

- Bárcsak gyorsan tavasz lenne és kisütne a nap. - és nagyot sóhajtva tovább ment.

Ám ekkor a semmiből ott termett előtte egy ismeretlen, nagyon szép, vidám ruhába öltözött lány. Olyan volt, mint egy tündér. Róza egy pillanatra meglepődött, de nem ijedt meg. Megkérdezte a lánykától, hogy ki ő és hogy került oda.

- Én? Hát én vagyok a Tavasztündér. Azért jöttem, hogy elhozzam nektek a tavaszt. És téged hogy hívnak? - kérdezte Rózát.

- Az én nevem Róza. Éppen iskolába megyek. Elkísérsz?

- Igen, elkísérlek, de előbb gyere velem, mutatok valamit. - mondta neki.

Elindultak hát. És a Tavasztündér elvitte Rózát egy gyönyörű, napos, virágos rétre. Róza nem győzött csodálkozni, hogy milyen szép ott minden. Egyből jó kedve lett, ledobta a táskáját, levette a kabátját és szaladgált, énekelt a derékig érő fűben, virágokban.

Aztán egyszer csak eszébe jutott, hogy neki iskolába kell mennie. Körbenézett és ezt mondta:

- Ó, bárcsak sose múlna el ez a tavasz.

És a Tavasztündér megígérte neki, hogy mire másnap reggel felébred, sütni fog a nap, csiripelnek majd a madarak és kabátot se kell húzni, olyan szép idő lesz. Róza nagyon örült ennek és már nagyon várta.

Ezután a Tavasztündér elkísérte őt az iskolába. Ott Róza emlékeztette rá, hogy el ne felejtse mit ígért és elköszöntek egymástól.

Róza bement az osztályába, elnézést kért, amiért késett és elmesélte reggeli kalandos történetét és azt is, mit ígért neki a Tavasztündér. Persze senki nem hitt neki, csak kinevették. De ő tudta, hogy a Tavasztündér betartja az ígéretét.

Este nagy izgalommal bújt ágyba, már nagyon várta, hogy reggel legyen. Amikor anyukája ébresztette másnap reggel, azonnal kipattant az ágyból és kinézett az ablakon. És akkor már tudta, hogy a Tavasztündér igazat mondott. Kint sütött a nap, csiripeltek a madarak, minden bezöldült. Tavasz volt. Mindenki örült. Nem kellett kabát, csizma, énekelve indult iskolába. És bár előző nap nem hittek neki az osztálytársai, ezen a napon mindenki mosolyogva fogadta. Róza pedig csak ennyit mondott:

- A tündérek soha nem hazudnak. 🙂

Vége!