Távolság és kapcsolatok – személyes tapasztalatok Ausztriából

Pár évvel ezelőtt volt egy írásom, Külföldre költözés – Ausztria címmel. Sokan olvasták, több száz komment jött rá. Voltak negatívak, pozitívak egyaránt. Ami ezekből megmaradt bennem, az az volt, amikor azt írták többen, hogy ha valaki külföldre költözik, átalakulnak, vagy akár meg is szűnnek a baráti, rokoni kapcsolatok.

Én akkor azt válaszoltam ezekre a kommentekre, hogy hozzáállás kérdése. Ha nem hanyagolod el a kapcsolataidat, nem romlanak meg. Hiába a több száz, több ezer km távolság, a mai világban az internet segítségével már mindent lehet.

Azóta rájöttem, hogy akkor még nagyon naiv voltam. Van ugyanis ennek egy folyamata, ami tényleg azt bizonyítja, amit pár éve a kommentelők megírtak.

Bár sokaktól hallottam ezt, én most a saját példámat, tapasztalataimat írom le.

Amikor még Siófokon éltünk és szóba került a külföldre költözés, az ismerősök, barátok azt mondták, ne tegyük. Mert mi lesz a barátságunkkal? Aztán amikor napok választottak el attól, hogy elhagyjuk Siófokot és ezzel Magyarországot is, volt nagy fogadkozás. Persze… írok, hívlak, ne veszítsük el egymást.

Így is volt. Az elején. Pár hónapig. Aztán maradt az, hogy én írtam. Igaz, választ kaptam, de érdeklődést irányunkban már nem éreztem.

Akkor még azt hittem, hogy a kapcsolatokat ugyanúgy lehet életben tartani távolról, mint közelről. Ma már látom, hogy a mindennapi jelenlét, a spontán beszélgetések, a közös élmények hiánya lassan, észrevétlenül koptatja a kapcsolatokat. Nem haragból, nem rosszindulatból – egyszerűen az élet így működik.

Ez volt talán a legnehezebb felismerés: hogy nem egy vita, nem egy konfliktus zár le kapcsolatokat, hanem az érdeklődés lassú elmaradása.

Éppen ezért én is ritkábban írtam, majd mivel egyáltalán nem kaptam viszonzást az érdeklődő leveleimre, teljesen elmaradtak az írásaim. És ezzel megszűnt a kapcsolat. Rokonokkal, barátokkal egyaránt.

Telefonálni pedig… a magyar ember nem szeret külföldi számot hívni. De valamiért attól is tart, hogy külföldről fogadjon hívást.

Azt hiszem, ilyenkor derül ki igazán, mely kapcsolatok élnek meg önállóan, és melyek működnek csak addig, amíg egy városban, egy élethelyzetben vagyunk.

Nem bánom, nem bánjuk. Egy-két ember megmaradt. Akikkel tudom, hogy ha bármikor találkoznánk, ott folytatnánk, ahol abbahagytuk.

8 év után én is azt mondom, amit a kommentelők írtak: a külföldre költözés nemcsak az országot, hanem a kapcsolatokat is átrendezi. És talán ez így van rendjén.