Tóbiás a sündisznó

Élt egyszer egy sündisznó család az erdő mélyén. A babasünik nagyon szerettek ősszel a falevelek között játszani, bújócskázni, mielőtt elmentek volna téli álmot aludni.

Egy napon, miközben bújócskáztak, Tóbiás, a legkisebb süni eltévedt. Hiába kereste a családját, nem találta. Annyira elbújt a falevelek közé, hogy már nem tudta, honnan is indult el, hol van az otthona. Először nagyon megijedt, de aztán úgy döntött, hogy bátor lesz és megkeresi őket.

Így hát útnak indult és így kezdődött Tóbiás története.

Csak ment, ment, de nem tudta merre járhat. Sok olyan dolgot látott, amit előtte még soha és volt, amitől nagyon félt. Az erdő egyedül félelmetes volt számára. Amikor a testvéreivel játszottak, fel se tűnt neki, mennyi madár, bogár, nyuszi, róka és még sok más állat az erdő lakója. Lassan haladt, mert amikor valamit meglátott, mindig összegömbölyödött és mozdulatlanná vált. Aztán amikor újra tiszta volt a levegő, tovább indult. Így mendegélt sokáig, amikor valami furcsa hangra lett figyelmes. Egy házikó udvarán kakas kukorékolt. Odamerészkedett hozzá, gondolta megkérdezi tőle, tud-e neki segíteni megtalálni a családját. Megszólította hát a kakast:

- Szia! Én Tóbiás vagyok, a sündisznó. Hát te ki vagy?

- Szia Tóbiás! - köszöntötte - Én Kukori vagyok, a kakas. Mit keresel te itt? Ti nem az erdőben laktok? - kérdezte tőle Kukori.

- Ne is mondd... - szegény Tóbiás ekkor már elsírta magát. - Dehogynem, ott lakunk az erdőben. Csak miközben bújócskáztunk a testvéreimmel, eltévedtem és most nem tudom hol vagyok. Segítesz nekem hazatalálni?

- Persze, hogy segítek. - felelte a kakas.

És ettől a perctől kezdve barátok voltak. Most már ketten keresték a kis süni otthonát.

Jártak minden felé. Erdőn, mezőn, réten mentek át, így tévedtek be egy kis városba.

Ahogy telt, múlt az idő, a két barát annyira messzire elkóborolt az otthonától, hogy már egyikük se tudta, hol vannak. Ekkor megláttak sok-sok gyereket, ahogy azok hintáznak, homokoznak, fogócskáznak egy játszótéren. Itt megálltak, lefeküdtek egy fa tövébe és mivel nagyon fáradtak voltak, el is aludtak.

Egy kislány, akit Lizának hívtak, észrevette a két kis állatot, odaszaladt hozzájuk, de úgy, hogy más ne vegye őket észre. Óvatosan felébresztette a sünit meg a kakast és megkérdezte tőlük, mit keresnek ők egy ilyen forgalmas helyen. Tóbiás és Kukori elmesélték, hogy kerültek oda a játszótér melletti fa tövébe. Liza nagyon megsajnálta őket és gondolkozott, hogyan tudna segíteni rajtuk. Gyorsan szólt az apukájának, aki odasietett hozzájuk. Neki is elmesélték mi történt és ő felajánlotta az állatkáknak, hogy amíg nem találják meg együtt az otthonukat, lakhatnak náluk.

Liza ennek nagyon megörült, rögtön ölbe vette Tóbiást és Kukorit és haza is vitték őket. Anyukája és apukája abba is beleegyeztek, hogy a szobájában lakjanak. A kis testvére pedig, Szofi sikítozott örömében, amikor betotyogott a szobába és meglátta újdonsült barátaikat. Így éltek ők hatan egy kis házban egészen addig amíg a kis Liza és Szofi apukája egy nap, amikor hazaért a munkából, ezt mondta:

- Na gyermekeim, öltözzetek, mert hazavisszük a kis barátainkat a saját családjukhoz. - Ő ugyanis titokban megkereste és meg is találta a kis állatok igazi otthonát.

A gyerekek nagyon elszomorodtak, mert már megszerették Tóbiást és Kukorit és megszokták, hogy így együtt élnek velük. És akkor Tóbiás odament Lizához, befészkelte magát az ölébe és elmondta neki, hogy bár ő is nagyon szereti őket, azért hiányzik az igazi családja is. Az anyukája, apukája és a testvérei. Újra szeretne jókat hancúrozni a falevelek között, bújócskázni, játszani a többiekkel. És mivel Liza okos kislány, ezt megértette. Felöltözött, ölébe vette Tóbiást és Kukorit és szólt az apukájának, hogy indulhatnak.

Először Kukorit vitték haza. Volt ám nagy öröm a baromfiudvarban. Végre lehet újra kakaskodni.

Aztán Tóbiás is hazakerült. Amilyen gyorsan tudott, szaladt is a falevelek közé játszani a testvéreivel. Liza pedig nem volt szomorú, mert megígérte Tóbiásnak, hogy eljönnek majd meglátogatni és akkor együtt bújócskázhatnak.

Elmenőben pedig még visszakiabált neki:

- Aztán nehogy megint elkóborolj!

Ezután megfogta apukája kezét és hazaindultak. Boldogok voltak, hogy tudtak segíteni a két kis állatkának.

Vége!